Lakással, házzal kapcsolatos elképzelések
Kapcsolódó film megtekintése
00:00 / 02:19
Egyik fő célom, hogy a lakással, házzal kapcsolatos terveimet megvalósítsam.
A lakáspiac szinte minden egyes szegmense, – a kapcsolódó pénzpiaci területekkel együtt – az elmúlt években több válságon és konjunktúrán is átesett, nem csak hazánkban. Itthon mégis, Európában kimagasló arányban, a bérlettel szemben a tulajdont választjuk, inkább hitelre, részletre költünk. A bérleti díjak hazánkban ugyanis aránytalanul magasak, így a hiteltörlesztés sokszor kisebb terhet jelent. Az önkormányzati, szolgálati, vállalati lakások kora lejárt. Az önerő és az állami támogatások mellett a hitelképesség vált a lakásszerzés alapfeltételévé. Ha a vételár adott, akkor célszerű a meglévő értékeket biztosítással védeni, hosszútávra tervezni, és minőségfenntartásra, bővítésre is félretenni. Erre adnak jó lehetőséget a lakástakarék-pénztári szerződések, illetve más közép- és hosszútávú megtakarítások.

Jellemzően viszont – hitelre van szükség, aminek alapfeltétele a hitelképesség, vagyis önrész és kiszámítható anyagi háttér is szükséges. A megtakarításokhoz jogosultság esetén sokat hozzátehetnek állami, munkáltatói, önkormányzati támogatások. Ez nem csak új lakás vételekor lehet igaz, hanem használt, vagy éppen korszerűsítésre váró lakások esetén is. Ha az önerő hiányzik, akkor azt megtakarításokkal, jól megválasztott pénzpiaci termékekkel először meg kell és meg lehet teremteni. Bármi is legyen az alaphelyzet, életünk meghatározó döntése, gyakran küzdelme lesz az ingatlanvásárlás, és később átlagosan jövedelmünk 42%-át költjük lakhatásra. Nem mindegy tehát, hogy milyen felkészültséggel indulunk, milyen szakértői támogatást választunk, hogy az otthonunkhoz vezető út könnyebb, kiszámíthatóbb és rövidebb legyen.

Az MPK Cégcsoport munkatársai személyes konzultáció keretében megmutatják a pénzpiac adta lehetőségeket, és segítenek az elérhető támogatások kihasználásában. Személyre szabva állítják össze a lehető legelőnyösebb termékcsomagot, vagy ha arra van szükség, az önrész, a hitelképesség és a finanszírozás biztonságának megteremtésében nyújtanak szakértő támogatást.

MPK - Nagy segítség a kis pénzekhez is.
Ezek is érdekelhetik
Életszínvonal megtartása, egészségmegőrzés, család anyagi biztonsága
A családi költségvetésből a jövőre, biztosításokra szánt összeg átlaga hazánkban igen alacsony, még a szomszédos országokkal való összehasonlításban is. Személyenként ...
Megnézem
Gondoskodás a gyermekek jövőjéről
Egy gyermek felnevelése ma Magyarországon átlagosan egymillió százkilencvenötezer forintba kerül – évente. Kamaszkorban a növekvő beiskolázási költségek, a különórák díjai és az új ...
Megnézem
Nyugdíjas kor élvezete, korai visszavonulás
A huszadik század kezdetétől napjainkig a magyar társadalom korösszetétele a fejlettebb országok tendenciáihoz hasonlóan drámaian megváltozott. Az aktív keresők aránya ...
Megnézem
Lakással, házzal kapcsolatos elképzelések
A lakáspiac szinte minden egyes szegmense, – a kapcsolódó pénzpiaci területekkel együtt – az elmúlt években több válságon és konjunktúrán is átesett, nem csak hazánkban ...
Megnézem
Megtakarítás, befektetés, biztonsági tartalék
Nincs életünknek olyan szakasza, melynek minőségét ne határozná meg pillanatnyi, vagy tartósan fennálló pénzügyi helyzetünk, és a pénzügyeinkkel kapcsolatos döntések sora ...
Megnézem
Jövedelemnövelés, önmegvalósítás
Pénz, pénzügyek, pénzpiaci termékek és pénzintézetek. Ezek mára teljesen átláthatatlanná váltak. A lakosság túlnyomó többsége csak reklámokból, internetről és szóbeszédből ...
Megnézem

Pénzügyi megoldásaink

Ön is segítséggel szeretné kezelni pénzügyeit, és érdeklik a megoldásaink?

Életszínvonal megtartása, egészségmegőrzés, család anyagi biztonsága
Gondoskodás a gyermekek jövőjéről
Nyugdíjas kor élvezete, korai visszavonulás
Lakással, házzal kapcsolatos elképzelések
Megtakarítás, befektetés, biztonsági tartalék
Jövedelemnövelés, önmegvalósítás